15
10/2010
0

Új játékos a pályán: EMC Greenplum Appliance

Mint az egyetemista, aki elkésett a buliból és hogy behozza a haverokat, mindjárt két liter vodka-vörösbor-pitralon-koktéllal indít, az EMC is nagyon teper ledolgozni a hátrányát az adattárházas piacon.
Még csak pár hete vásárolta föl, az egyébként hardver független adattárház platformot, a Greenplum-ot, máris bejelentették a marketing anyagokban hol egyszerűen zseniálisnak, hol forradalminak, némelykor meg simán fényjézusnak aposztrofált hardver és szoftver kombót, amelyet ezentúl EMC Greenplum Data Computing Appliance néven ismer a nagyérdemű és szidalmazhat a konkurencia.
A dolog lényege, hogy az EMC előrántott az egyébként mindenféle harver és szoftver elemekben bővelkedő portfóliójából egy ütős szerver konfigurációt és még egy kicsit tuningolta is memóriával, hálózattal és tároló kapacitással, hogy az adattárházas felhasználási céloknak jobban megfeleljen.
Ennek az eredményeképpen létrejött egy 18 szerverből álló, 768 Gb memóriával és 36 Tb tároló kapacitással (ami kompresszióval az ígéretek szerint 144 Tb hasznos adatot tud tárolni) rendelkező, 773 kilós behemót. Ez a full rack kiszerelés felezhető, vagy akár több ilyen is egymás mellé állítható, összeköthető.
A fenti hardver ugyan nem a legerősebb a mostanában bejelentett appliance-ok közül (lásd Oracle Exadata-X2), ám az EMC a piacon elérhető legjobb ár/érték arányt és a legnagyobb adat betöltési sebességet (10 Tb/óra) ígéri. Hát lássuk, mivé lesznek a szép ígéretek!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://dwbi.blog.hu/api/trackback/id/tr622373714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása