11
09/2012
0

Google Compute Engine

Hát már megint egy Google-s hír, mi is unjuk ezeket egy kicsit, de ez van, belénk ivódott az okos, de segíteni nem akaró ismerőseink által hajtogatott örök igazság: Google a barátod.
Ez a cimboránk az utóbbi időben kicsit visszacsúszott az innovációs versenyben, vagy talán méretéből adódóan már nem minden területen vállalja be / törekszik a nagy kockázatot is jelentő technológiai úttörő szerepre, időnként megelégszik a kisdobos pozícióval és második-harmadik nagy szereplőként tenyerel rá a már többé-kevésbé földerített piacokra. Lett ugye Google Drive a Dropbox nyomdokain, meg Google+ a Facebook farvizén, most (illetve Júniusban asszem - de akkor mink ejtőztünk kissé a napon, de most bepótoljuk kérem) meg előhúzták a gatyakorcból a Compute Engine-t az Amazon, Windows Azure és a RackSpace mumusának.
Semmi extra, semmi sziporkázó ötlet, azt tudja, vagy akár kevesebbet (pl csak Linux virtuális gépek vannak) mint a versenytársak, persze elég jó áron.

Amiért nekünk érdekes lehet, és amiért helyet kapott ez a hír a blog hasábjain az az, hogy spanunk, a Google cloud szolgáltatás portfólió bővülésével szívünknek kedves irányba mennek a dolgok: egyre nagyobb szereplők egyre élesebb versenyben próbálják a teljes lokális vállalti IT infrastruktúrát (az adattárházakat is közte) kiváltó cloud környezetet létrehozni, és annak hülyebiztosságát, biztonságosságát és használhatóságát bebizonyítani az egyszeri döntéshozóknak. A Google CE biztos bővülni fog még szolgáltatásokkal , kompatibilis szoftverek sorával a közeli és távoli jövőben, de a mi egyik kis kedvencünk, a manapság legjobb Enterprise Hadoop disztribúció, a MapR pl már a kezdetektől elérhető, futtatható a Google CE-n.

Szóval aki még nem tette meg idáig, most egyre kevesebb a mentsége, miért is nem épített még Hadoop clustert a felhőkben...

A bejegyzés trackback címe:

https://dwbi.blog.hu/api/trackback/id/tr264770108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása