22
07/2009
0

Open Source BI&DW&ETL

open source logoSzeretnénk a jövőben sokat írni és közösen elmélkedni az Open Source (OS) eszközök felhasználási lehetőségeiről, erősségeiről, gyengéiről.

Az első kanyarban arról elmélkedünk, kinek és miért éri meg OS eszközöket használni.

Sokat puffogtatott frázisok, hogy olcsó, meg hogy jó fej, aki OS technológiát használ. Meg ugye azt is tudjuk, hogy nem tart még ott funkcionalitásban, mint a hagyományos szoftverek. Cserébe nyílt a forráskód és megváltoztatható a saját igényeink szerint.

Ezekkel még nem megyünk sokra, nem tudjuk meg, hogy érdemes-e nekünk OS-t használni. 

Hasznosabb ha onnan indulunk ki, hogy egy cég akar valamilyen BI(&DW&ETL) eszközt bevezetni, mert úgy gondolja, hogy az üzleti adatainak elemzésére alapozott döntésekkel növelni tudja a bevételeit és csökkenteni a kiadásait. Ehhez keres eszközt, ami könnyen bevezethető, nem kerül sokba, lehet működtetni a meglévő IT infrastruktúra keretein belül, könnyű használni, stb. Ha feltételezzük, hogy az adott cégnél döntéshozói pozícióban lévő emberek között van olyan, aki ebben az esetben hajlandó a google-be beírni pl azt, hogy "open source business intelligence" az az első helyeken mindjárt a láthatja a Pentaho és a Jaspersoft, az OS BI két zászlóshajójának a linkjét. De ha nincs ilyen agilis vezető, akkor annál a cégnél valószínűleg soha nem fognak bevezetni OS BI-t, és tudni sem fognak róla, hiszen a nekik megoldást ajánló, esetleg már a kliensnél jelen lévő cégek szívesebben adnak el általuk már ismert, számukra biztos hasznot hajtó technológiát.

Tehát az OS BI(&DW&ETL) rendszerek egyik első nagy buktája, hogy kevesen ismerik őket, és kevés azon résztvevők száma, akiknek érdekében állna megismertetni ezeket a potenciális ügyfelekkel.

Tételezzük fel, hogy a potenciális OS felhasználó cégek túljutnak ezen, hajlandóak elolvasni az interneten egyébként bőségesen rendelkezésre álló anyagokat. Úgy gondolják, hogy adnak az OS eszközöknek is egy esélyt, keresni kezdenek olyan cégeket, akik az adott technológiával foglalkoznak, mondjuk magyar illetőségűek (vagy legalább nyújtanak magyar nyelvű szolgáltatásokat is). Megpróbálhatjuk a google használatát, mondjuk "open source bi bevezetés" kulcsszavak keresésével. Már találunk 1-2 céget, akik foglalkoznak OS BI(&DW&ETL) bevezetésekkel, de még nem túl bőséges a kínálat.

Tehát a második kör félsiker. Találhatunk ugyan erőforrást az OS projektjeinkhez, de nincs nagy választási lehetőség.

A következőkben foglalkozunk még az OS rendszerek megtérülésének (ROI), költségeinek (TCO), kockázatának, szervezeti és projekt igényeinek a kérdésével - meg ami még az eszembe jut.

A bejegyzés trackback címe:

https://dwbi.blog.hu/api/trackback/id/tr861260914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.