02
12/2009
0

Apró hírek – EU-s versenyügyi kifogás az Oracle-SUN összeolvadás ügyében

  Nem egy friss hír, de hát a blogolás sem olyan mint a másodfokú ítélet: itt az egyéb irányú, fontos elfoglaltságoknak van halasztó hatálya – és lássuk be, hogy ebbe a kategóriába tartozik sok tevékenység, pl a munkavégzés, vagy a sörivás.
Szóval a múlt előtti héten olvastam a HVG-ben, hogy az EU versenyjogi hivatala kifogást emelt az Oracle – Sun összeolvadás ellen. Nem különösebben zaklatta föl az EU-s aktazsonglőröket, hogy az Oracle beszáll a hardver bizniszbe, azt sem kifogásolták, hogy a Java nyelv az Ora kezébe került (ez pedig önmagában jó sok kérdést vethet föl).
Akkor hát mi csípte az EU szemét? Az elmúlt évek, különösen a MS versenyhivatali birságainak fényében fölmerül bennem a gondolat, hogy a versenyhivatali dolgozók önsegélyező alapja indítványozta a bevételek növelését – mondjuk úgy, hogy minden a hírekben megjelenő cég fölvásárlás, vagy technológiai fejlesztés kapcsán vessenek ki birságot, különösen az amerikai cégekre. Hiszen akinek van pénze fölvásárolni vagy fejleszteni, az tud bírságot is fizetni, ráadásul ez az eljárás az európai cégek versenyképességét is javíthatja.
De a génjeimből fakadó rosszindulat és cinizmus ellenére azt kell mondjam, a fenti föltételezésem nem kicsiny részben marhaság, az EU-s bírságok nagyobb százalékát EUs cégek fizették be (bár a csúcstartók az Intel és a Microsoft).
Akkor hát miért fixírozza az Oracle-t összevont szemöldökkel a szép nevű Neelie Kroes, versenyhivatali biztos? Gondolom mindenki kitalálta már, a MySQL-t (illetve annak a piacát) féltik az EU-ban az Oracle-től. Ami számunkra különösen érdekes lehet, hogy az egyik legsikeresebb nyílt forráskódú, oszlop alapú DW platform, az Infobright szintén MySQL –t használ a termékében (és gondolom nem ő az egyetlen, aki a MySQL idáig biztosnak hitt – de hirtelen ingoványossá vált talajára építette a váracskáját). Az OS BI konferencián ugyan még úgy nyilatkozott Dominik Slezak, az Infobright képviselője, hogy nem aggódik az Oracle fölvásárlás miatt, de azt is hozzátette, hogy nincs információjuk arról, Oracle oldalról szándékoznak-e változtatni a MySQL – Infobright szerződésen, együttműködésen a jövőben.
Az Oracle ugyan azt hangsúlyozza, hogy nem kívánja víz alá nyomni a MySQL-t, merhogy nem ugyanabban a szegmensben versenyeznek (szerintem ez nem teljesen igaz), de a tranzakciós és beágyazott adatbázisok világát most ne háborgassuk. Az azért elég logikus lépésnek tűnne, hogy az adattárház technológiákba (lásd az Exadata 2-ről szóló bejegyzést) is erősen invesztáló Oracle taposson egyet a potenciális versenytársain, pl az Infobrighton, aki köztudomásúlag a legsikeresebb OpenSource DW platform gyártók között van, 100 fölötti ügyféllel (ami a nagyméretű DW-k szegmensében nem is olyan kevés).
Mi fog történni? Az ügyvédek vagy azt tanácsolják a menedzsmentnek, hogy az Oracle-s popsi védelme érdekében még a látszatát is kerüljék el az újonnan megszerzett „jogok” és technológiák fölhasználásának a versenytársak háttérbe szorításához, vagy kibélelik a nadrágjukat pár százmillió dollárral, hogy ne csattanjon olyan nagyot rajta az EU tenyere és módosítanak a MySQL fölhasználási feltételein, pl kérnek érte sok-sok pénzt, vagy csak egyszerűen leállítják a fejlesztését, így pár év alatt kiöregszik a piacról, a legtöbb hozzá kapcsolódó eszközzel együtt.
Még az is lehet, hogy egy átbulizott éjszaka után fejfájással fölébredő Oracle menedzsment azt veszi észre, hirtelen fölindulásukban fölvásárolták az Infobright-ot is, az Oracle-s fiúkkal gyakran előfordul ilyesmi…
Csúnya dolog lenne-e bármelyik a fentiek közül? Az ugye attúl függ:


1. nézőpont: lelki szemeinkkel képzeljük el, amint az Oracle marslakó-zombi-vámpír-bkv ellenőr karmos mancsával kitépi a MySQL implantátumokat szegény ártatlan Infobright reszkető testéből, vagy csak hagyja azokat elhalni, miközben gonoszul kacag.
2. nézőpont: a békésen éldegélő Oracle pékmester most végre kicsavarhatja a MySQL gyártmányú konyhakést a rátámadó, javait (piaci részesedését, titkos búrkifli receptjeit, aranyozott péklapátját) elrabolni akaró, bedrogozott Infobright briganti bütykös ujjai közül.


Akármelyik nézőpont is szimpatikusabb számunkra – adattárházas szempontból is érdekes lesz figyelni az elkövetkezendő egy-két év MySQL körüli híreit…
 

A bejegyzés trackback címe:

https://dwbi.blog.hu/api/trackback/id/tr41568929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása