03/20111
Tera(ster)data egyesülés
Mint a kombájn, aminek besörözött a sofőrje és most levág mindent a búzától a birkanyájig: a technológiai versenyben nagyságuk, lassúságuk, esetleg kockázatkerülő menedzsmentjük, vagy a nyakukon hurcolt kompatibilitási elvárásaik miatt lemaradóban lévő, (vagy a lemaradás…
02/20110
MapReduce SQL-eseknek
AZ SQL írásban, relációs adatbázis kezelésben megkérgesedett tenyerű bitvadászoknak, mint nekem is, néha nehezükre esik megérteni, mit és hogyan csinál egy Map-Reduce lekérdezés. Aki csak kicsit is érzi a bizsergést az ujjbegyeiben, ha a végtelenségbe skálázható MapReduce…
09/20100
EMC Greenplum szeminárium és újdonságok
A héten rendezték meg európa első hivatalos EMC Greenplum szemináriumát Frankfurtban, amelyen volt szerencsém személyes valómban is részt venni. A kifejezetten technikai jellegű adminisztrátori tréningek és workshopok mellett szó esett az EMC és Greenplum közös jövőjéről,…
07/20100
MapReduce támogatás a MicroStrategy9-ben
Jelképes helyen, az idei Hadoop Summit 2010-en jelentette be a Microstrategy Inc. a Magyarországon is népszerű BI csomagukba integrált MapReduce támogatást. A MicroStrategy9 frissítésével ezáltal elérhetőek az Apache Hadoop és Amazon Elastic MapReduce szolgáltatásai HiveQL és AWS…
04/20100
Hadoop és Cassandra installálása Linuxra
Mivel az olyan trendi blogok, mint a dwbi, odafigyel a következo évezredek technikai újításaira, így gyakran fog szó esni olyan remek és felső körökben divatos technológiákról, mint a manapság megkerülhetetlen Big Data adatbázisok. Hogy olvasóink maguk is ki tudják próbálni az…
04/20100
Massive Parallel Human Processing
Általában a szoftver fejlesztők loholnak a való életben már jól működő dolgok nyomában, és pl próbálják elérni, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező alkotásaik legalább a 6 hónapos vizsla kölyök szintjét megüssék. Ez részben megvalósul, mert a szoftverek…
12/20090
Hadoop
Népnevelő sorozatunk mai részében a Hadoop-ról beszélünk. A Google File System-et, vagy leánykori nevén BigFiles rendszert Larry Page és Sergey Brin fejlesztette ki még a google éra hajnalán. A fájlok 64 megás darabokban tárolódnak, amelyek csak nagyon ritkán íródnak…