22
12/2009
0

SSD a DataWareHousing-ban, easy listening

Karácsony táján visszatekintve talán mondhatjuk, hogy datawerehousing terén az idei év egyik érdekes fejleménye az ssd-k térnyerése az adatbáziskezelők piacán.

Tavasszal Andy Bechtolsheim a SUN társalapítója az SSD térhódításáról tartott prezentációt, érdemes megnézni, a srác tudja mit beszél.

 

Időközben megszületett az akvizíció utáni első közös gyermek, az Exadata új változata, amely már kihasználja az immár elérhető árú SSD technológia előnyeit is.

Természetesen a másik nagyágyú, a Teradata sem szeretne lemaradni, október végi bejelentésük szerint 2010 Q1-re várhatjuk az SSD alapú Teradata Extreme Performance Appliance érkezését. Meglátjuk.

21
12/2009
0

SAP (BW Accelerator) és BusinessObjects (Explorer) újdonságok

Mit lehet csinálni az olyan adattárház platformmal, ami már a manapság jellemző adatmennyiségekkel a cekkerben is erősen lihegve tud csak fölmenni a másodikra, és az üzemeltetők mindjárt büdöset izzadnak, ha a fölgyülemlő adatok mennyiségének emelkedő trendjét vizslatják?
Átírni drága, kidobni ciki, elásni macerás... hát támogassuk meg kissé valami új, erőteljes technológiával! És először asszem valamikor 2005 környékén (vagy még előtte?) fölsírt az SAP BW Accelerator...

tovább is van, folytatom  »
21
12/2009
7

Test Drive SAP Business Objects XI R3.1 & Pentaho 3.5 CE

Jók azok a marketing anyagok amik a BI termékekkel kapcsolatban elérhetőek (nem), és elolvasgathatjuk belőlük, hogy mennyire örömteliek is leszünk egy-egy eszköz használata során, de hát mit lehet tenni ha történeti okoknál fogva unokatesótól örökölt importált legón szocializálódtunk és megtanultuk, hogy a doboz tartalma nem mindig az, ami a csomagolásról visszainteget. Kissé kétkedve fogadjuk azt amit ígérnek, és szeretjük megvakargatni, tekerni, nyalogatni (villanyszerelők hátrányban) amibe beruházunk.

Így azt gondoltuk, hasznos lehet egy online tesztrendszer üzembeállítása, ahol egyelőre a Business Objects XI R3.1 és a Pentaho 3.5 CE rendszereket próbálhatja ki minden érdeklődő.

Kéretik figyelembe venni, hogy a tesztrendszereket futtató gép egy mezei középkategóriás pc, nem dedikált szerver, így ha egyszerre épp többen tapossák a rendszert erőteljes belassulás várható.

A tesztrendszerek a céges oldalunkon gyors regisztráció után használhatóak.

07
12/2009
0

Talend hírek

Akik ismernek, tudják, hogy nem csak egyszerűen hazudós vagyok, de egy-egy jól sikerült füllentés után gonoszabbul szoktam kacagni, mint Hókuszpók, mikor rárobbantja a gombaházat Törpillára. Ám amikor azt ígértem, hogy sokat fogunk írni az OpenSource ETL zászlóshajó, a Talend képességeiről és újdonságairól, kivételesen igazat írtam.
Jöjjenek tehát a hírek:

tovább is van, folytatom  »
03
12/2009
0

Apró hírek - Infobright UTF8 támogatás

Kaptunk egy fülest (ezt most nem edzésen, úgyhogy alig kékül a helye), hogy az Infobright következő, 3.3-as verziójában már lesz – ha nem is teljes – UTF8 támogatás. Állítólag az ázsiai karakterek csak jövőre jönnek, de emiatt még mindenki fog tudni aludni, remélem…
A másik hír: Infobright-ék összecimbiztek Talend-ékkel és Jaspersoftékkal, és kiadtak egy virtuális gépre integrált, mindhárom cég community edition termékét tartalmazó csomagot. Ez gondolom még nem szünteti meg az Infobright CE verzió komoly hiányosságát, miszerint nem tud (illetve ingyen nem akar) update és delete jellegű DML műveleteket végezni – de egy fejlett ETL eszközzel (kombinálva egy korsó hideg sörrel) már talán tompíthatunk a fenti hiányosság fölött érzett bánatunkon. A fenti verzió és még sok érdekesség letölthető az Infobright honlapjáról.
 

02
12/2009
1

Apró hírek – Breaking news – Talend a Gartner MagicQuadrantjában

A Talend az első OpenSource adat integrációs eszköz, amelyik bejutott a Gartner évente összeállított, talán a legszélesebb körben olvasott, technológiákat összehasonlító és osztályozó riportjába, a Magic Quadrant-ba (MQ).

tovább is van, folytatom  »
02
12/2009
0

Apró hírek – EU-s versenyügyi kifogás az Oracle-SUN összeolvadás ügyében

  Nem egy friss hír, de hát a blogolás sem olyan mint a másodfokú ítélet: itt az egyéb irányú, fontos elfoglaltságoknak van halasztó hatálya – és lássuk be, hogy ebbe a kategóriába tartozik sok tevékenység, pl a munkavégzés, vagy a sörivás.
Szóval a múlt előtti héten olvastam a HVG-ben, hogy az EU versenyjogi hivatala kifogást emelt az Oracle – Sun összeolvadás ellen.

tovább is van, folytatom  »
01
12/2009
0

Hadoop

Népnevelő sorozatunk mai részében a Hadoop-ról beszélünk.
A Google File System-et, vagy leánykori nevén BigFiles rendszert Larry Page és Sergey Brin fejlesztette ki még a google éra hajnalán. A fájlok 64 megás darabokban tárolódnak, amelyek csak nagyon ritkán íródnak felül (legalábbis ez a koncepció).

Arra tervezték, hogy olcsó gépeken fusson, ezzel szükségessé téve a hibák okozta adatvesztés elleni robosztusabb védelmet.

tovább is van, folytatom  »
23
11/2009
0

Hibrid adatbáziskezelő rendszerek

Majd tíz éve folynak kutatások hibrid, sor és oszlop alapú adatbáziskezelő rendszerek elméletének megalapozására, de az elméletet gyakorlatba ültető első fecskék csak mostanában kezdenek kibukdácsolni a fészekből.

Az oszlop illetve a sor alapú adatbázisok más-más területen jeleskednek, valójában ahol az egyik nagyot alakít, ott a másik rendszerint elvérzik.
Ezt a problémát hivatottak feloldani a két paradigmát kombináló hibridek.

tovább is van, folytatom  »
20
11/2009
4

Akkor most oszlop alapú, vagy nem oszlop alapú a 11gR2? - Gondolatok az Oracle day után

Úgy tűnik, a technológia harc, a sajtó béli szurkálódások és a férfi wc-ben való összeméredzkedés után a PR rendezvények helyszín - kiválasztása is bekerült a nagy szoftver gyártók marketing harcának fegyvertárába.
Na persze jó dolog süppedős fotelokban üldögélni, meg márvánnyal borított hotelekben grasszálni és zabálni a sütikét az Oracle költségén... de tényleg, egyszer, csak egyetlen egyszer jussak el egy IT-s rendezvényre ahol JÓ kávét adnak, Istenem, megígérem, hogy nem öntöm le többet kólával a padlószőnyeget a szekció szobákban!!!!

tovább is van, folytatom  »
19
11/2009
2

Apró hírek

Megszületett a Pentaho első hivatalos magyar nyelvű fóruma, amely szíves kattintásra nyílik. A Buzás (Hose) József BI konzultáns által kordában tartott fórum nem csupán magyarítással, de felhasználói kérdések megválaszolásával is hivatott foglalkozni. Magyarország Pentaho felhasználói gyűljetek hát, lakjuk be közösen és segítsük egymást. 

 

18
11/2009
4

Rágóka: Talend OS - #1

Miről sutyorog Julcsi, Borcsi? Mi az aminek hallatán kiesiek az építőkocka Józsika szájából?
Igen, hát persze, mi más, a Talend Open Studio.
Alapozzunk hát mi is egy kis Talenddel, hisz mi jobb dolgunk lehetne ezen a szürke szerda délutánon. Nem, még ahhoz korán van. Szóval kezdjük is.

 

 

 


tovább is van, folytatom  »
16
11/2009
0

A Commercial OpenSource Modell

Mostanában elég sok beszélgetésemnél szóba kerül (az egyszer volt egyetemi bulik és csajozások mellett) a Commercial OS modell. Meg hogy miben is más ez, mint mondjuk a hatezredik linux disztribúció? Miért jobb / rosszabb ez a modell, mint a hagyományos licensz modellek? Kinek lehet ezt ajánlani? Unom már kicsit újra és újra elmondani, leírom hát a tutit.

tovább is van, folytatom  »
04
11/2009
2

Oracle 11gR2 újdonságok

Kicsit elmerültem mostanában az alternatív platformok ajnározásában, és hanyagoltam a jó öreg Oracle technológiákat. Hasonlóképpen cselekszem, mint a nagyobbik kisfiam, aki simán becseréli a legmenőbb kukásautóját is egy koszvadt féllábú, tépett szárnyú játékcsótányra is ha az újdonságot jelent számára. Aztán ha öt perc múlva szembetalálkozik a csere partnerrel, aki önelégült mosollyal az arcán, nyálát is csurgatva a boldogságtól tologatja a csili-vili kukást, akkor fölébred benne a nosztalgia, beizzik a birtoklási vágy és gyorsan átkapcsol HulkHogan üzem módba... ilyenkor nehéz meggyőzni, hogy erkölcsi megfontolásokból legalább az egyik játékot adja vissza a bömbölő kollégának, már ha utoléri...

tovább is van, folytatom  »
30
10/2009
0

Alternatív adattárház platformok - The Next Generation 2.0

A TDWI Research vezetője, Philip Russom által jegyzett, általam pedig már beharangozott "TDWI best practices Report - Next generation Data Warehouse Platforms" mélyebb elemzése következik, azaz megtudhatjátok, hogy mit gondolok arról, hogy mit gondol Philip arról, hogy mit gondolnak az emberek a következő generációs adattárház platformokról. Persze továbbra is nyitott kérdés, hogy vajon Ők tudják-e, hogy mi tudjuk, hogy Ő tudja... Mindenki nagyon izgul, ugye?

tovább is van, folytatom  »
29
10/2009
5

Apró hír - EnterpriseDB vs Oracle új maflás

Az EnterpriseDB-s srácok új fricskákat, ugró-pörgő rugásokat és sunyi kis maflásokat küldenek csatába az Oracle adatbázisok ellen.

tovább is van, folytatom  »
28
10/2009
0

Apró hírek

Sajnos - vagy hál' istennek nem volt sok időm mostanában bogbejegyzéseket írogatni (és a feltételezésekkel ellentétben nem azért mert folyton kocsmáztam), csak néhány szösszenetről adnék hírt, hiszen szomjazzátok a tudást!

tovább is van, folytatom  »
21
10/2009
0

Alternatív adattárház platformok 1.5

Az alternatívok utáni kutakodás közben találtam sok érdekes dolgot, de az egyik annyira jó, hogy ugyan azt érzem vele kapcsolatban, mint boldog ifjúkoromban a 8. sörnél - NEM BÍROM TOVÁBB MAGAMBAN TARTANI!
A MySQL belvilágában járatosan mozgó - de teljesen kimondhatatlan nevű Vadim Tkachenko által publikált bejegyzés annyira szabatosan leírt, profin megcsinált teszt végeredménye, hogy kötelező olvasmány mindenkinek.

tovább is van, folytatom  »
20
10/2009
6

Alternatív adattárház platformok - MPP, Column-Oriented, Array-based DBMS 1.0

 Ha már Feketeg kollégám oly remekbe szabott módon, és a rá jellemző komor szabatossággal írt nekünk az Infobright előnyeiről és hátrányairól, nem akarok én sem lemaradni, mint 8. kisfröccs után a borravaló - elhintek pár szót arról, mi a steisz az alternatív adattárház platformok kies háza táján. 

Mit is értek én alternatív adattárház platformon? Kb olyan ez, mint a pápuai bennszülött arcán a csodálkozás, amikor az első fehér hittérítők tiszteletére tartott vacsorán exkluzív főfogásként fölszolgálták az ellenséges törzs legkövérebb leányát marinírozva, kapros földigiliszta mártással ízesítve - a bunkó hittérítő meg nem akart enni belőle. A gasztronómiai vitát természetesen terített asztal mellett kell elsimítani - a kedves vendéget gyorsan fölkockázták hát töpörtyűnek - a további félreértések elkerülése végett.Az új - szokatlan - alternatív dolgok - és a rájuk adott reakcióink legfőbb jellemzői azonban megmaradtak - először csodálkozunk rajta, hogy ilyet is lehet?, illetve felháborodunk, hogy lehet ilyet?

tovább is van, folytatom  »
19
10/2009
0

OSBI konferencia - Infobright

Az Infobright 2005-ben alapított fiatal cég, , amely 2008-ban nyergelt át az OpenSource fékevesztetten vágtázó karácsonyi örvöstatujára. Az egyik alapító, Dominik Slezak nálunk járt, és ha már erre kanyarodott elő is adott az OSBI konferencián.

tovább is van, folytatom  »
14
10/2009
1

Első gondolatok a II. OpenSource BI konferencia után

Sok élménnyel (és a nyakkendőmön kávéfolttal) gazdagabban, de egy érzéssel szegényebben tértem meg szeretett családom kies kebelére tegnap este.
Az első (gyk. a tavalyi) OS BI konferencia egy izgalmas, vadi új dologról szólt, az egész egy felfedező út volt és a résztvevők mind pionírnak vagy akár igazi hősnek érezhették magukat, mint Zoja Koszmogyemjanszkaja. Összejönni és az OS BI -ról beszélgetni izgalmas volt és érezni lehetett az ismeretlen világ pillangó-szárnyai keltette hívogató szellőt kipirult orcánkon (de lehet, hogy nyitva felejtettek egy ablakot).

tovább is van, folytatom  »
09
10/2009
2

OpenSource Adatbázis - az EnterpriseDB Magyarországon

HWSW híre alapján megtudhatjuk (sajna az EnterpriseDB honlapján nincs erről semmi info), hogy betette adat tároláson és feldolgozáson edzett szőrös kis mancsát az EnterpriseDB Magyarországra.
tovább is van, folytatom  »
06
10/2009
1

Önkiszolgáló BI eszmefuttatás 2.0

Az előző bejegyzésemben lábtörlő-gyilkos foxterrierként próbáltam szétcincálni Wayne Eckerson bejegyzését az önműködő BI arany-szabályairól.
De lássuk, a "5 legjobb módszer ahhoz, hogy..." típusú bejegyzések könnyű diadalt ígérő porba alázásán túl mit javasolok, és miért gondolom, hogy én majd jól meg mondom a tutit.

Vigyázat, ez egy elég komplex probléma, amiről a legjobb szándék mellett sem tudtam röviden és egyszerűen fogalmazva írni. Aki nem érdeklődik perverzen a BI rendszerek használatának anomáliái után az menjen inkább sétálni, a legelszántabbak pedig előbb pisiljenek, készítsék ki a korsó sört és csak aztán lássanak neki.

tovább is van, folytatom  »
04
10/2009
0

Önkiszolgáló BI - jó ez nekünk? 1.0

Nemrég olvastam a TDWI portálon publikáló Wayne Eckerson postját a SelfService BI-ról, illetve arról, szerinte milyen erővonalak mentén tudna ez működni.
Aki nem hallott még róla, pár évvel ezelőtt terjedt el mint nagyon divatos frázis, vastag zsírkrétával van fölvésve a BI gyártók ajtajára, hogy az ő termékük self-service képes, azaz annyira sok funkció van benne, és annyira egyszerű a kezelése, hogy a legcsököttebb főnök legmásnaposabb unokaöccse is tud vele jól kinéző riportokat készíteni két porcelán-színpados fellépés között.

tovább is van, folytatom  »
29
09/2009
0

Open Source BI: körkép

Nem tudunk összehasonlítások nélkül élni. Már az oviban is a táplálkozási lánc csúcsán éreztük magunkat, ha mind közül nekünk volt a legtöbb turbórágónk a tesiszatyiban, vagy dzsíájdzsónk a répafőzelékben.
 
A helyzet mit sem változott azóta, egy szép komparálásért továbbra is nilszhorgelszonos bilinket vagy féltengelyes dömperünket adnánk, de érdeklődési körünk eltolódott az open source eszközök és a szalonnás rántotta irányába. Volt is nagy boldogság midőn pentahopimpeléstől összebitesedett kezünkkel rátenyerelhettünk Steve Holub posztjára, amiből kiderül kik a legmenőbb játékosok az Open Source BI játszóterén.
 

tovább is van, folytatom  »
süti beállítások módosítása